2012. november 20., kedd

Jelentkezés lezárása

Kedves Érdeklődők, Pályázók!

November 19-ig, hétfőig lehetett jelentkezni a Szabó Lajos ösztöndíjra. Idén két tanuló akadt, akik úgy gondolták, érdemesek a díjra, és leadták pályázataikat. Az elbeszélgetés pontos időpontjáról, és az azzal kapcsolatos fontos információkról időben értesítést fogunk küldeni; erre valamikor január végén vagy február elején kerül majd sor. Addig is minden jót kívánok!

Üdvözlettel,
Az ösztöndíjtevő

2012. február 12., vasárnap

2012/2013-as tanév

Kedves érdeklődők!

A 2012/2013-as tanévben is meghirdetjük a Szabó Lajos ösztöndíjat, melynek összege 50 000 Ft. Célunk a Sárospataki Református Gimnázium tehetséges, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóinak támogatása, akik a történelem– és/vagy hittudomány területein (valamint azok határterületein) kiemelkedően teljesítenek, valamint legalább 4.0 tanulmányi átlaggal rendelkeznek. Pályázataikat egy online felületen adhatják, le melyet a főmenü "Pályázat" menüpontjában érhetnek el. 2012. szeptember 1-jétől pályázhatnak. A pályázat leadásának határideje 2012. november 19., hétfő.


2012. február 4., szombat

Eredmény

Kedves Pályázók!

Az elbeszélgetésen mindannyian nagyszerűen teljesíttetek, igazán nehéz döntés elé állítva bennünket. Örömteljes élmény volt számunkra megismerni gondolataikat, véleményüket. A döntés meghozatalakor egyaránt figyelembe vettük szociális helyzetüket, tanulmányi eredményeiket, motivációs leveleiket és az elbeszélgetésen nyújtott teljesítményüket. Ezen szempontok alapján pedig, alapos megfontolás után, úgy határoztunk, hogy a 2011/2012-es tanévben a Szabó Lajos ösztöndíjat Laczkó Kitti, 11. E osztályos tanuló nyeri el, akinek ezúton is szívből gratulálunk! A többiek se csüggedjenek, hiszen mindannyian nagy tudással és kivételes értékekkel rendelkeznek, bátran tekintsenek új kihívások felé, törekvéseiket biztosan siker koronázza majd! Minden jót kívánok! Áldás, Békesség!

Üdvözlettel,

Az ösztöndíjtevő

2012. január 30., hétfő

Változás!

Kedves Pályázók!

A gimnázium értesített, hogy a könyvtár zárva lesz az elbeszélgetés ideje alatt, ezért a helyszín megváltozik. Az elbeszélgetést változatlan időben, és változatlan időbeosztás szerint, a gimnázium 110-es tantermében tartjuk.
A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

Üdvözlettel,

Az ösztöndíjtevő

2012. január 10., kedd

Elbeszélgetés időbeosztása

 
Felhívjuk a figyelmüket, hogy ezek az időpontok csak tájékoztató jellegűek, a pontosságukért nem tudunk felelősséget vállalni. Kérjük, legalább 10 perccel a kiírt időpont előtt jelenjenek meg, valamint ezt a hazautazás tervezésénél is vegyék figyelembe.

2012. január 3., kedd

Szóbeli elbeszélgetés

Kedves Pályázók! 

Az 2011/2012-es tanév pályázatának szóbeli elbeszélgetésére 2012. február 3-án, pénteken kerül sor, 14:00-tól, a Gimnázium könyvtárában. Ezen a napon, a 6. órákról igazoltan távol maradhatnak. Az elbeszélgetésen a legfontosabb, hogy önmagukat adják, és önálló véleményt formáljanak. Nincsenek jó, vagy rossz válaszok, és a legkevésbé se hagyják befolyásolni magukat a többségi nézetek által. Célunk, hogy megismerjük valódi, önálló gondolataikat, és ezáltal ki tudjuk választani Önök közül azt a tanulót, aki a 2011/2012-es tanévben elnyeri a Szabó Lajos ösztöndíjat, melynek összege 50 000 Ft. Kérjük, az elbeszélgetésen alkalomhoz illő öltözetben jelenjenek meg. 
Az eredményről e-mailben, és a weboldalon is tájékoztatást adunk majd, az elbeszélgetést követő héten, de legkésőbb február 12-én, vasárnap. A pályázat nyertese ezután az ösztöndíjat egy összegben, szabadon átveheti, a részleteket a tájékoztató üzenetben ismertetjük majd számára. 
Sikerekben gazdag, Boldog Új Évet Kívánunk Önöknek! 

Üdvözlettel, 
Az ösztöndíjtevő